Olykor fogalmam sincs, hogyan tovább…
Olykor elfog a kétség, miért csinálom, kinek, és hogy akarom én ezt egyáltalán? Olykor csak állok, hajamba túrok és a szoba mintha megpördülne velem.
Olykor elfogy az erőm és arra vágyom, bárcsak engem is felrántana valaki, és nem én lennék az, aki mindenkit felránt.
Olykor arra vágyom, bárcsak valaki azt hazudná, minden rendben lesz…
Olykor az Élet engem is magával ránt, és nem találok kapaszkodót.
Olykor a telefonért nyúlok, de senkit nem hívok. Olykor jól tudom, a problémát csakis egyedül szabad megoldanom!
Olykor kétségbe esem, és csak azt kérdezem: hogyan tovább?
De választ csak egyetlen embertől várhatok. A kérdésre csakis én válaszolhatok…
Olykor inkább elalszom és várom az ébredést, talán holnap már tudni fogom, amit ma még nem...
De következzen bármi, nem adom fel! Olykor talán nem látom még hogyan, de egyet tudok, hiszek magamban, és amíg hiszek, mindig lesz tovább…