Nem vagyok egyszerű! Csalódtam már olyan emberben, akiben teljesen megbíztam! Nevettem már a könnyeken és könnyeztem a saját nevetésemen! Ütöttek, álltam, rúgtak tovább tűrtem és nem ejtett rajtam sebet egyetlen pofon sem! Kitéptem a szívem..., és oda adtam annak aki nem érdemelte meg! Máskor olyan elől zártam el azt, aki mindent megtenne értem! Megtanultam megbocsájtani a megbocsájthatatlant és elfelejtettem amit más soha nem lenne képes! Tanultam, és megbuktam, felálltam aztán újra földre rogytam!

...olyan pofont kaptam amiből sosem állok fel...

Néha hiányzol és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán, pedig lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem...  

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy régóta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy hasonló arc.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

A kegyetlenség az, amikor közel enged valaki, majd eltaszít. Amikor megmutatja neked, milyen jó is lehetne, aztán újra ellök, te pedig ott maradsz összetörve a porban, teljesen kiszolgáltatva neki. Neki, aki szeret. De nem szeret annyira, hogy igazán az élete részévé válhass.

Ebben a pillanatban 7,197,230,753 ember él a világon. Vannak, akik félnek, vannak, akik hazatérnek, vannak, akik hazudnak, hogy túléljék a hétköznapokat, mások éppen most szembesülnek az igazsággal. Vannak ördögi emberek, akik háborúskodásra születtek, mások meg arra, hogy az ördöggel viaskodjanak. Több mint 7 milliárd ember él a Földön, több mint 7 milliárd lélek, és néha csak egyetlen egyre lenne szükségünk.

Úgy tűnt, igazat mond.

Elhittem neki az örökké szót.
Azt hittem hogy ő más...S most mégsincs itt,
ő is ugyanúgy magamra hagyott.
Én pedig kívül mosolygok,
miközben belül lassan meghalok...

Jöjj vezess át a végtelenen
Most egy űr választ el minket
Túl a messzeségen
Bárhol is légy, e fény csak érted ég

Még egyszer ölelj át
Ahogy szeretem
Képzeletbe szárnyalj velem
Olvadjunk a végtelen tengerbe

Utolsó könnycseppem
Leperget arcodon
S Te azt mondtad búcsúzóul
Szeretlek nagyon

Ne sírj
Én örökre szívedbe leszek
A legszebb nyár
Simogató holdfénytár

Elmúlt számomra az élet
De örökre szívedbe élek
Ott nyílok mint legsze ... Tovább »

Vágyhatsz rá, ha már késő. Akarhatod, ha már nem a tiéd. Megszakadhat a szíved érte, miatta, felette, ha egyszerűen már késő, akkor késő. Közben meg vele minden könnyebb lenne, szebb, egyszerűbb, de hiába. Az érzés, ami életben tartott, ami minden rosszat képes volt kiverni a fejedből, most elillant, másnál keresi az új helyét, sőt, talán már meg is találta. Vajon még hányszor nyitjuk ki későn a szívünket? Ugyan még meddig kell várnunk, türelmesen, kitartóan, miközben csak azt szeretnénk, hogy maradjon, szeressen, hogy teljessé tegye az életünket...

Megtagadni az érzéseidet önmagadtól, amikor belülről szét tép egy érzés egy fájdalom, amikor sírnál de nem teheted, mert fájdalmat okozol másoknak ha sírni látnak. Tartani magad amikor annyi erőd sincs hogy felállj és az akaratod a szíveddel küzd, hogy ne omolj össze és még mindig tartanod kell magad, mert nem adhatod fel... Hazaérsz... az ajtó még be sem csapódik utánad és a könnyeid már záporkén csordulnak az arcodon, mert bármennyire is hadakozol az érzéseiddel előbb utóbb magával ragadnak az emlékek és az érzések amit egy másik ember iránt érzel... ... Tovább »